Lélektani,  Romantikus

A kételyen túl, nálam az év regénye!

A kételyen túl ott kezdődik, ahol valami véget ér

Ha valami, hát ez a könyv teljesen lenyűgözött! Tudjátok, van az a fajta olvasmány, ami azért íródik meg, hogy aztán az olvasója napokig fetrengjen álmatlanul az ágyában. M.Kovács Melinda A kételyen túl című regénye pontosan ilyen! A kételyen túl olyan kényes témát feszeget, amelyről senki nem szeret beszélni. Megcsalni vagy megcsalva lenni, ez itt a kérdés?

A felvidéki írónő első könyve teljesen lenyűgözött. A selymes borító érintése simogatja a lelket, miközben a kemény lapok, súlyos tartalommal vannak megtöltve. A gyönyörűen ívelt mondatok, a szavak kecses tánca tökéletes harmóniát teremt olvasás közben. Egyszerre töltött el élvezettel és csodálattal a fogalmazásmód, amelyet bárki megirigyelhet M.Kovács Melindától. A magyarságot nem választja meg semmilyen határ, büszke vagyok rá, hogy felvidékről ilyen rendkívül tehetséges hazai betűmágus varázsolja el az olvasókat.

Fülszöveg

„Miként ​hatnak életünkre szüleink döntései? Hagyhat-e kitörölhetetlen nyomot bennünk egyetlen hiba? Ha a feje tetejére áll körülöttünk a világ, marad-e erőnk kideríteni, mi rejtőzik a kételyen túl?
Kingát hatéves korában elhagyta az apja. A rémült kislányból bizonytalan, labilis nővé cseperedett, aki folyamatosan kételkedik: az anyja ártatlanságában, a bátyja becsületében, a férje hűségében, a szerelem örökkévalóságában, de legfőképpen saját magában.
Napjainkban Kinga harmincegy éves; feleség és anya, dolgozó nő, aki szerkesztő egy könyvkiadónál. Megrögzött útkereső, aki sehogy sem találja helyét a világban.
Amikor megismerkedik Várhegyi Patrikkal, a fiatal építésszel, kénytelen meghozni élete talán legnehezebb döntését. De van-e hozzá bátorsága, hogy kilépjen egy elfáradt házasságból, s kezébe vegye végre a sorsát?
A szerző egyedi stílusa sodró lendülettel kalauzol minket a fordulatokban gazdag történetben. Izgalmas dialógusok által tárja elénk karakterei érzés- és gondolatvilágát, emberivé, és ezáltal szerethetővé teszi számunkra hőseit. Ez a nem mindennapi regény magához vonz, befogad, és kitörölhetetlen nyomot hagy az olvasóban.
M. Kovács Melinda felvidéki szerző. Novellái és versei olvashatóak a Szó-Kincs 2011, Szó-Kincs 2012, Szó-Kincs 2013, Szó-Kincs 2014, Holnapok tükrében, A csend hangjai c. antológiákban.
Első regénye: A kételyen túl, lélektani dráma. Arra a kérdésre keresi a választ, miként hat az apa korai elvesztése egy nő életére, kapcsolataira. Képessé válik-e a bizalomra, hogyan viselkedik egy válságba került házasságban? S egyáltalán: mikor jár le egy kapcsolat szavatossága? Meghatározható-e az a pont, ahonnan már felesleges küzdeni érte?”

Egy munkájában sikeres nő, családanya, feleség szemén keresztül éljük meg az eseményeket. Kifejezetten tetszett, hogy a főhősünk Kinga, és Tamás házasságának előzménye után, nem arról szólt a regény, hogyan jutottak el a válságig, hanem, hogy mi van most. Az írónő egy rendkívül jól megírt időszakkal szemlélteti, milyen is a viszony valójában kettejük között. Ki is emelném az egyik kedvenc mondatomat a regényből:

„Hagytuk, hogy közénk furakodjon az élet.”

Úgy gondolom, hogy ebben az egy mondatban minden benne van, sőt, még több is. A kételyen túl, rendkívül erős érzelmeket képes kiváltani az olvasóból. Kinga lényegében apa nélkül nőtt fel, ám ez nagyban függött a saját makacsságától és félelmeitől, ami kiveti fényét megfáradt házasságára. Hiába sejti férje hűtlenségét, inkább homokba dugja fejét és nem kérdez rá. Szinte, mint egy tényt kezeli legbelül, konfliktusba azonban nem mer belemenni.
A másik legfontosabb férfi szerepet a nő testvére, Ákos tölti be. Mind a múltban, mind a jelenben nagy jelentősége van az ő karakterének. Ákos tartotta a kapcsolatot az édesapjukkal, és annak új családjával. Mindig is úgy érezte, egy örökké tartó harc rávenni Kingát a megbocsájtásra. Bár az apa elhunyt időközben, Ákos nem tett le a családi kötelékek megerősítéséről. A történet során számos dolog kiderül a férfiról, melyet még saját húga sem sejtett róla. Nagyon kíváncsi vagyok a jövőben milyen szerepet szán neki az írónő. Továbbá felbukkan egy rejtélyes barát Gábor személyében, akiről nem árulnék el semmi többet.

Fontos beszélnem Kinga munkahelyéről, ami nagyban meghatározza a mindennapjait. Legjobb barátnőjét Julit is itt ismerte meg. Külön köszönet érte, hogy végre egy igazán szerethető barátnő karaktert kaptunk. Főszereplőnk szerkesztő egy könyvkiadónál, és abszolút nincs könnyű dolga. Egy igen sikeres író Saldowsky Igor következő regényének szerkesztésén dolgozik, ami nem kevés fejtörést okoz neki. Az író első regényével A kétellyel igen magasra helyezte a mércét elsősorban saját magának. Nagyon érdekes volt belegondolni abba, ha valaki már elért a csúcsra, mekkora teljesítménykényszer nehezedik a vállára. Nem okozhat csalódást az olvasóknak, nem okozhat csalódást a kiadójának és önmagának. Kinga szenved a kézirattal, nem érzi benne a kiemelkedő Saldowsky stílust, és az íróval való kapcsolattartás sem megy zökkenőmentesen. Amikor pedig találkoznak, a férfi örökifjú flörtölős természete csalfa érzelmeket kelt a nőben. Nagyon megkedveltem Igor karakterét, talán furcsa perverzió ezt mondani, de őt szerettem meg a legjobban az egész sztoriban, minden furcsaságával és sosem csillapodó vadászösztönével együtt.

22491919_509516556069506_7774118113536001065_n.jpg

„– Olykor jó, ha fáj – értettem egyet. – Olyankor jönnek a legjobb gondolatok. Kicsit bele kell halnom ebbe a világban, hogy igazán jól tudjak írni róla.”

Várhegyi Patrik karaktere olyan váratlanul tűnt fel, majd illant el, hogy szinte fel se fogtam mi szerepe lehet neki még ebben a könyvben. Pár oldal után a földről kapartam fel az állam, amikor váratlanul visszatért. Ez volt az a pont ahol magamban kuncogtam egyet és a távolból üzentem az írónőnek: „Ó te galád, elhitetted velem, hogy…aztán itt ez a másik pasi.”  M.Kovács Melinda fantasztikus érzékenységgel vezeti be Kinga életébe az új impulzusokat, a miénkbe pedig az összes kétséget, örömöt, bujaságot, félelmet és bánatot, amit csak a főhősünk átél. Egyszerre voltam Kinga és Patrik, Igor és Ákos, Juli és Tamás, és az összes többi szereplő bőrében. Annyira életszerű események és élethű szereplők elevenedtek meg előttem, hogy simán el tudtam mindezt képzelni akár a szomszéd lakásban is. A félrelépés olykor szétzúz, olykor jobban összekovácsol egy családot. Függ attól, mennyire fontos a biztonság, mennyire lehet engedni az újdonság élménye által keletkezett rózsaszín ködnek, és mennyire ismerjük el a kommunikáció jelentőségét. A kételyen túlban nagyon sok lehetőség rejlik egy második részre, ami információim szerint, már készülőben van.

Egyetlen dolgot nehezményezek a kiadó részéről ami miatt nem tudok elmenni szó nélkül, az pedig a gyenge marketing. Úgy gondolom ennek a könyvnek sokkal nagyobb nyilvánosságot kellene biztosítani, hiszen az írónő gyönyörű magyarsággal fogalmazza meg a mondandóját, illetve nagyon jó témát választott, ami sok embert érint.

Összességében M.Kovács Melinda engem kilóra megvett magának az elkövetkezendő összes megjelenő regényére, verseskötetére (merthogy verseket is ír), idézetes képeslapjára, hangoskönyvére stb. Amit még kiemelnék, hogy Nádasi Krisz gondozta a szöveget. Miért is fontos ez? Mert tökéletes összhangot érzek az írónő és a szerkesztőnő között, ami a könyvön is észrevehető, talán ettől is lett olyan szuper. A könyv méreteiben is jó választás történt, könnyű tartani, lapozni, betűméretileg is kényelmes olvasást biztosít. Ajánlom mindenkinek akár 18 éves kortól elkezdve. Legfőképp azoknak, akik tudják értékelni a mélységi tartalmakat, és vágynak az igényesen megfogalmazott történetekre.

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, A kételyen túl megtalálható a GARBO Kiadó webshopján. Vagy kérhettek dedikált példányt magától az írónőtől ITT

Ha már olvastátok, értékeljétek a Moly.hu oldalán, hiszen az olvasói visszacsatolás a legfontosabb az írók és kiadók számára.
M.Kovács Melindát megtaláljátok a Facebookon, illetve saját blogján is sok érdekeset olvashattok róla, tőle.

 Köszönöm az írónőnek, hogy olvashattam! Biztos vagyok benne, hogy ezt a könyvet többször elő fogom venni. Kíváncsian várom a folytatást.

Kiadó: Garbo
Kiadás éve: 2017, Budapest
Terjedelem: 208 oldal

 Írta: Demencze Ilona