Újra divatban a hazai folklór!

  • by

Szélesi Sándor: Az ellopott troll (Varázslények Ügyosztály 1.)

Nagy örömömre szolgál, hogy a hazai folklór képviselői mellett egyre több író merít a magyar népmesei elemeinkből. Az ellopott troll valamennyi olyan tényezőt magában hordozza, amit egy minőségi urban fantasytól elvárunk.

Fülszöveg

„Tóth Bercel hadnagy legnagyobb ellensége önmaga. A kissé nyers rendőrtisztnek ami a szívén, az a száján, s ez egyáltalán nem segíti a karrierjét: ezért esik meg vele, hogy egy elbaltázott rendőri intézkedés után a belügyminiszter a Teve utcai Különleges Királyi Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályára helyezi át büntetésből, ahol rajta kívül csak varázslények és varázstudók dolgoznak. A csoportot egy harmadik szintű mágus vezeti, de van a nyomozók között garabonciás, kőmorzsoló, sámán és még egy csordásfarkas is. Bercel itt sem örvend nagy népszerűségnek, és rendre a jelentéktelenebb ügyeket kapja: történetünk kezdetén például a Margit híd tövében csövező, ámde eltűnt troll nyomára kellene rábukkannia. Az ügyről azonban hamarosan kiderül, hogy egészen magas, felsőházi körökbe vezet, és a hadnagynak egy átgondolatlan húzásával sikerül az egész országot lázba hoznia lényegében pár óra alatt – ami az okostelefonok és az internet korában nem meglepő.

S ha ez nem lenne elég, a francia Police Nationale egy tisztjét is a nyakába sózzák megfigyelőnek. A magyar származású Hanga Kriszta szépasszony, és nem kis bűbájjal bír. Tóth Bercel joggal érezheti magát kényelmetlenül, amikor az exneje és tizenötéves lánya is belekeveredik az ügybe… amelybe újfent könnyen belebukhat.
Szélesi Sándor mágikus krimije a magyar népmesei hagyományokra épít, ezzel együtt modern, humoros és végtelenül könnyed.”

A hazai urban fantasynak megvan a varázslatos képessége, hogy azonnal be tudja szippantani a magyar embert. Szinte a szemünk előtt lebegnek az ismert utcák, parkok, épületek képei. Ismerős zajok, illatok kúsznak a tudatalattinkba, amitől méginkább valóságosnak tűnik egy-egy jelenet. Szélesi Sándor biztosra ment a kiválasztott helyszínekkel, hiszen Budapest ezen pontjainak valamelyikén szinte biztos, hogy megfordul még a turisták legnagyobb része is.

„– Szükségünk van egy trollológusra – így ő.
– Nem hiszem, hogy van ilyen szó – morogtam magam elé elgondolkodva.”

Tóth Bercel hadnagy egy tipikusan öntörvényű, de igen hatékony zsaru. Nem véletlen, hogy hozzá kerül az ellopott troll esete, mely központi mozgatója az egész történetnek. A bűntény mindaddig nem hagyja nyugodni Bercelt, amíg bele nem ássa magát olyan dolgokba, amelyekbe nem kellene. Mindeközben a titokzatos francia tiszt: Hanga Kriszta, szépasszonyokhoz híven akaratlanul is megbabonázza a hadnagyot. Kimondottan tetszik, hogy Tóth Bercelt nemcsak nyomozóként, hanem civilként is megismerjük a történet előrehaladtával. A lánya, az exe és annak új pasija jobban kihozzák a férfi olyan tulajdonságait, amelyeket az irodából vagy a terepmunka közben nem ismerhetnénk meg.

„Ahogy mondják: nem elég alaposnak lenni, annak is kell látszani.”

Az ellopott troll utáni nyomozás során számos varázslényt ismerhetünk meg, illetve Szélesi bőven merít a magyar folklórból is. Nem csak szépasszonnyal, hanem garabonciással és Kisgömböccel is találkozhatunk a regény oldalain, de van itt bölcs magyar király és legkisebb leány is. A szerző  rendkívül ügyesen ötvözi a krimi szálat a fantasy elemeivel. Igazi csemege azoknak, akik egy ilyen jellegű történetre vágytak. Mindemellett humoros és olvasmányos stílusa azonnal magával ragadja az olvasót.

  „Hogy egy kőmorzsoló méretű bakarász szaggassa ki az összes szőrt az orra lyukából, és minden testrészéből, ami még szőrösödik!”

A népmesei elemekkel teletűzdelt események színesítik a kutatás folyamatát, és érdekes karaktereket ismer meg közben az olvasó. Egészen sokáig nem is lehet rájönni a troll lopás miértjére, és ahogy a részletek egyre jobban kirajzolódnak, Bercel élete is egyre komplikáltabbá válik. Szerencséjére segítőtársakban nincs hiány, még akkor sem, amikor véresen komolyra fordulnak az események és a lánya is veszélybe kerül.
A gördülékeny stílus, a kalandos leírások és a humoros megjegyzések villámgyorsan olvastatják a könyvet. Érződik az egész történeten, hogy Szélesi Sándor igazán otthonosan mozog ebben a világban, kiválóan magával tudja ragadni az olvasók képzeletét.

„Gyerekkorunkban szomszédok voltunk, és a legjobb barátok. A gyerekkori barátság pedig a sírig tart. Akkor is, ha közben úgy telnek el évek, hogy nem is hallunk egymásról. Legalábbis fiúk között ez így működik.”

Az ellopott trollt ajánlom a fantasy kedvelőknek, és azoknak, akik vágynak egy kis népmesei motívumokkal átitatott humoros, könnyed nyomozós sztorira. Vagy mondjam úgy, hogy népmesei krimire?

Szélesi Sándor örökre belopta magát a szívembe ezzel a történettel. Remélem Tóth Bercel hadnagy kalandjai hasonlóan izgalmas módon folytatódnak, és még több részletet kapunk a mitikus lények magyarországi életéről.

Az ellopott troll megvásárolható többek között a Book24 oldalán vagy a Molyboltban.
Ha már olvastátok, ne felejtsétek el értékelni a könyvet a Moly.hu oldalon!

Köszönöm a könyvet a Metropolis Médiának!

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: Budapest, 2019
Oldalszám: 282

Írta: Demencze Ilona

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük