Misztikum a köbön! Elképesztő történet Veres Attila tollából.

Veres Attila- Odakint sötétebb című regénye annál is több, mint amit a fülszöveg sejtet. Ha korábban még nem hallottatok róla, a cinegore.net interjúját ITT olvashatjátok az íróval. Veres a Lovecrafti horrort és a Vandermeeri szürrealitást vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.

Mivel egy teljesen friss megjelenésről van szó, nem szeretnék belemenni túlzott spoilerekbe. Mindemellett nem fogom senki munkásságához hasonlítani, mint ahogy azt már előttem megtették páran. Hazai a hazaiban, mondhatnám így is. Nem csupán azért éreztem különös bizsergést, mert Magyarországon játszódik, hanem mert olyan hangulati elemekkel tarkította a regényt, amelyek semelyik nemzet nem tudhat a magáénak, csak mi. 

Fülszöveg: 
„1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?”

Bár tudjuk, hogy a fejezetek elején található visszaemlékezések (riportok, újságcikkek, dalszövegek) mind a képzelet szüleményei, mégis van valami borzongatóan hiteles benne. Szinte a fejemben hallottam Torgyán József hangját ahogy a következő nyilatkozatot tette: 

„Az ökológiai egyensúly érdekében telepeket hozunk létre az Eseményterületen. 10-12 telepet, ahol a cellofoidák békében élhetnek, szakemberek gondoskodnak majd róluk. Az ország kristálytejellátása pedig zavartalan lesz.”

A történéseket Gábor szemszögéből kísérhetjük figyelemmel, aki elhatározza, hogy új életet kezd. (A regény végéhez érve, ez a mondat teljesen új értelmet nyert számomra.) Helyszínként bármelyik vidéki falut vagy kisvárost el tudom képzelni. Talán mindenhol van egy Mátyás presszó, ahol az idő megállt, a megszokott arcok sose kopnak ki belőle. Különösen tetszett, ahogy az író egyfajta görbetükröt állít a társadalomnak frappáns megjegyzéseivel. Sajátos humora végigkíséri a regény minden mozzanatát, amiben van valami abszurdum.

Az információ adagolása zseniális volt, az ember érezheti a fejében kigyúló villanykörtét, ahogy minden kezd értelmet nyerni és összeállni egyetlen masszává. Annyira izgalmas, gördülékeny és egyszerre meghökkentő az írásmód, hogy nem lepődtem meg amikor a sültkrumpli kiesett a számból evés közben. Minden egyes oldalnál azt éreztem, hogy a könyv letehetetlen. 

A kedvenc karakterem Szabolcs. Az egy regényre jutó spanglik számának világrekordját biztos Veres Attila nyerné, mindaddig amíg valaki fel nem találja a Nagy füves könyv-et. Visszatérve Szabolcsra, egy igen kedvelhető karakter, aki csak teszi a dolgát és lazul a világba. Jó megfigyelő, a cellofoidákkal különös odafigyeléssel törődik, főként metált hallgat. 

„Úgy éreztem lett saját állatom. Egyébként mindegyikkel játszottunk. Volt, akinek labdákat dobáltunk, volt, akit bottal kellett piszkálni, ketten a kötélhúzást imádták, egy pedig csak akkor nyugodott meg, ha Szabolcs LGT-dalokat énekelt neki.”

Lénaszemélyét valahogy nem éreztem teljesen a magaménak, úgy éreztem, hogy még nem ismertem meg igazán. Mindemellett egy szerethető lány, aki minden őrültségben benne van, Gábor és közte különös kapcsolat alakul ki. Attila gyönyörűen alakítja a szavakat, úgy hajlítja a mondatokat, mint a képzeletet, érzékletekkel írja le a szenvedélyt. Nagyon tetszettek ezek a részek, kicsit olyan érzés volt, mint amikor lebeg az ember. 

A regény végkifejlete egy totálisan apokalipktikus élményt nyújt, mely egyszerre döngöl a földbe és repít éteri magasságokba. Eggyé váltam vele, felemésztett és újjá teremtett Olyan különleges élményt nyújtott, amely után éjszaka csak forgolódtam az ágyamban, a képzeletem annyira túlmutatott fizikai mivoltomon, hogy nem tudtam tőle nyugodni. Köszönöm ezt az élményt! 

Úgy gondolom, hogy senki polcáról nem hiányozhat ez a regény. Akik pedig rajonganak a borzongásért, a misztikumokért, azoknak kötelező! Páratlan olvasásélményt nyújt, amely gondolkodásra serkenti az elmét, nem csupán könnyű esti ponyva. 

Köszönöm Veres Attilának, hogy nem tartotta magában ezt a fantasztikus történetet! 

Veres Attila írói profilját megtaláljátok ITT
A kötetet beszerezhetitek ITT
Megjelenés éve: 2017
Kiadó: Agave Könyvek

Írta: Demencze Ilona